Múlt héten voltam a Heti Válasz szerkesztőségében és kaptam az újságból egy ajándék számot. Találtam benne egy jó kis publicisztikát, amit muszáj idéznem, nagyon tetszett. Íme:

Köszönjük, elnök úr!

Sosem fogtam fel ép ésszel: miért nem volt egyetlen szavuk sem a Göncz Árpád által 1992-ben újraavatott tatabányai turulszobor ellen azon baloldali kollégáknak, akik az utóbb évekig hisztérikusan támadták ugyanezen madár budapesti, XII. kerületi mását.
Most végre megleltem a választ. A múlt héten ugyanis a 168 Óra visszaemlékezést közölt az 1992-ben történtekről, felelevenítve a volt államfő sajtófőnökének egyik háttérbeszélgetését.
„Figyeljetek, baráti sajtósegítséget kérnénk. Be kéne hozni ezt a turult kicsit középre” — mondta házi újságíróinak Faragó András. „A turul jobbos madár, de a bányászok szeretik. Demokratizálni kellene” — tette hozzá, s mindjárt ötletei is támadtak: „Írjátok... például azt, hogy... ő sólyom. Kerecsensólyom, népi állat, jószívű, áldozatkész, a fiókáit szereti és eteti.”
Meg kell adni, fura egy alakváltoztató jószág ez. Ha bányásztekintet esik rá, a világ legbékésebb szárnyasa. Ha viszont budai polgárok kémlelik, akkor a nácizmus fémbe öntött rémes jelképe. És csak minket, a turulban ártalmatlan ősi magyar jelképet látókat néznek folyamatosan ugyanannak a kioktatandó, megszégyenítendő, kipellengérezendő — palimadárnak.

(SZŐNYI)